Ma van a láthatatlan munka világnapja.
Mi is az a láthatatlan munka?
A láthatatlan munka magába foglal minden olyan munkát, amit elismerés és fizetség nélkül, szinte észrevétlenül végzünk. Ide tartoznak az önkéntes munkák, a házimunka, a gyerekekkel kapcsolatos feladatok és az érzelmi munka is. Utóbbi egyrészt a kapcsolatok ápolására és fenntartására irányuló teendőkből áll (kapcsolati munka), másrészt a másik érzelmeinek visszatükrözését, visszajelzését, meghallgatását is jelenti (közvetlen érzelemkezelő munka).
Miért olyan nyomasztó?
Ez a láthatatlan munka gyakran (de természetesen nem kizárólag) a nőket, még inkább az anyákat terheli. Sokszor emiatt érezzük azt, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy kidőljünk és hogy nélkülözhetetlenek vagyunk. Mert esetleg senki más nem tudja pontosan az apró részleteket, amit nap mint nap elvégzünk, hogy minden olajozottan működjön. Emiatt az aránytalan teher miatt van, hogy alig jut idő magunkra vagy hogy alig tudunk lelkiismeret-furdalás nélkül magunkra szánni egy-két órát. Körülöttünk ugyanis folyton ott az emlékeztető: a rendetlenség, a kókadó virág, a teli szennyeskosár, ami folyton eszünkbe juttatja a ránk váró feladatokat, akármerre is megyünk a lakásban.
Nagyon erős önfegyelem és elvonatkoztatni tudás szükséges ahhoz, hogy ezekkel ne törődve leüljünk olvasni vagy kávézni legalább pár percre. Most pedig a karantén idején, mikor időnk nagy részét amúgy is a lakásban töltjük, ráadásul az otthonlévő családtagok által a feladatok száma is megsokszorozódik, ez hihetetlenül nyomasztó tud lenni és nagy mentális terhet is jelent.
Hogyan függ ez össze a gyermekággyal?
Szerintem, legalábbis én ezt tapasztaltam, ez a hihetetlen mértékű láthatatlan munka az egyik fő oka annak, hogy a gyermekágyban nehezen tudunk megengedni magunknak legalább 1-2 hét fekvést, pihenést. Aggódunk, esetleg szorongunk, hogyan fognak működni a dolgok, ha mi kiesünk. Ráadásul akár idegesíthet is minket, ha nem a megszokott módon vannak elvégezve a házimunkák.
Van megoldás?
Mi segíthet ilyenkor? A legjobb, ha van lehetőségünk külső segítséget is kérni, és a segítőnkkel (legyen az rokon vagy gyermekágyas segítő, illetve dúla) előre megbeszélni, mik lesznek a feladatok, illetve időt hagyni arra, hogy megismerje a napi rutinunkat, szokásainkat, „heppjeinket”. Ha a párunk lesz ebben az időszakban a legnagyobb támaszunk, vele is érdemes már a szülés előtt átvenni pl. hogyan is működik a mosógép (ha esetleg eddig nem próbálta volna).
Általában véve pedig segíthet a családon belül a lehetőségekhez képest a feladatok megosztása már a gyerekek bevonásával is. A szennyest például elég hamar el tudják vinni ők is a szennyeskosárig.
Az elismerés hiánya
Ami az egyik legnehezebb része a láthatatlan munkának, az az elismerés hiánya. Sokszor az a kép él másokban például a gyerekekkel otthon lévő anyuka kapcsán, hogy ő „nem csinál semmit”, „csak otthon van”. Ami nagyon fájó tud lenni, hogy ezt sokszor nőktől is lehet hallani, akik maguk is végigcsinálták ezt az életszakaszt. Nekik is nehéz volt, ezért természetesnek gondolják, hogy ennek így kell lennie. A „GYES-es anyuka” mindent oldjon meg, legyen rugalmas szupernő és persze lehetőleg ne vigye bölcsibe a gyerekét és az oviból is mihamarabb vigye haza. Hiszen úgysincs más dolga. Az, hogy esetleg magára is jó volna, ha jutna egy kis ideje, sokszor fel sem merül.
Az elismerés hiányának másik megnyilvánulása, hogy az elvégzett feladatokért nem vagy csak ritkán jár visszajelzés. Szerencsére ezt mi magunk is tudjuk pótolni, nem kell másokra várnunk. Sőt, ha mi dicsérjük magunkat, bátran el is hihetjük, hiszen minden hátsó szándék nélkül mondtuk, amit mondtunk. Érdemes legalább a nap végén megállni egy pillanatra és megdicsérni magunkat legalább egy vagy két dologért, amit aznap tettünk (vagy éppen nem tettünk, ha abból származott több előny).
Nem csak az anyákat érinti!
Főleg az anyákról írtam, de sok minden igaz az apákra is. Egyre több család van, ahol szerencsére megoszlik a házimunka vagy a gyerekekről való gondoskodás is. Nagyon hálás vagyok például a férjemnek, amikor már a türelmem végére értem, és átveszi a nyűgös vagy „hisztiző” gyermek csitítását megnyugtatását.
Kitartást tehát mindenkinek és igyekezzünk minden nap dicsérni magunkat és a másikat is, hogy tompítsuk legalább az elismerés hiányát!
Fotó: Pixabay
