Június 3. vasárnapján ünnepeljük az Apák napját, ami idén június 21-ére, azaz mára esik. Bár hazánkban ez egyelőre nem annyira elterjedt ünnep, fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk róla, és köszönetet mondjunk az apáknak. Már régóta terveztem egy az apák szerepével foglalkozó posztot, és a mai nap tökéletes alkalom erre. Mivel leginkább a gyermekágyas időszakkal foglalkozom, úgy gondoltam, hasznos lehet egy áttekintés az apák szerepéről a baba születése utáni hetekben.
Az apai érzések ébredése
Egyénileg teljesen változó lehet, hogy kiben, mikor kezd kibontakozni az apaság érzése. Sok szempontból az anyáknak könnyebb dolguk van a babára hangolódásban a szülés előtt, hiszen ők a nap minden percét együtt töltik a picivel, testükből, lelkükből nevelgetik őt. Az apák számára talán az első kézzelfogható alkalom, mikor a baba úgy mozdul a pocakban, hogy az már kívülről is érezhető. És nagyon sokat tud segíteni a ráhangolódásban, ha a szülésre, és az azutáni időszakra való készülődésben is aktívan részt vesznek az apukák.
A készülődést aztán követi a katartikus pillanat, amikor a születését követően először pillantjuk meg a gyermekünket. Szinte hihetetlen, hogy teljes valójában itt van, ölelhetjük, gyönyörködhetünk benne. Számunkra az első kislányomnál leginkább egy tanácstalansággal kevert csodálat kerített hatalmába minket. Jé, milyen pici, milyen szép! Hogy kell megfogni? Hogy is kell pelenkázni, fürdetni, öltöztetni? Aztán persze szépen belejöttünk mindenbe.
Kell az alkalom és lehetőség az átváltozás megélésére
Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülés utáni napokban az apa is meg tudja élni az apává válás minden oldalát. A lelki átszellemüléshez szerintem sokat tesz hozzá, ha a baba körüli gyakorlati teendőkben is ki tudja venni a részét. Így minél előbb elkezdheti kompetensnek érezni magát. Fontos, hogy hamar kialakuljon az önbizalma abban, hogy ő is tud gondoskodni a babáról. Természetesen, ha a picit a biológiai norma szerint az igényei szerint anyatejjel tápláljuk, akkor ez kizárólag az anyuka feladat lesz. Minden más baba körüli teendőt azonban el tud végezni egy lelkes apuka is. Kicserélheti a picúr pelusát, ringathatja, büfiztetheti, fürdetheti, öltöztetheti és hordozhatja is. Utóbbi különösen előnyös lehet, mert az anyának a szülés utáni 2-3 hétben érdemes minél többet pihennie, minél kevesebbet emelgetnie, így ideális esetben a hordozással is várhat néhány hetet. Addig is a baba jókat szundíthat apán a hordozókendőben, de ha a kicsi szereti a babakocsit, abban is elviheti apa egy alvós sétára, amíg az anyuka szusszan egy kicsit.
Nem éppen ideális helyzet az, ami a mai modern, rohanó világban gyakran előfordul, hogy a szülés utáni hetekben az apának kell az anya helyett ellátnia az összes háztartási teendőt, ha vannak nagyobb gyerekek, rájuk is vigyázni, ügyeket intézni. Több kutatás is kimutatta, hogy egyre gyakrabban figyelhetők meg a szülés utáni depresszió jelei az apák körében is. Látszik tehát, hogy ebben nem csak a hormonoknak van kiemelt szerepe, hanem a támogatás hiányának is, ami sajnos gyakran jellemző.
Az új család támogatásának fontossága
Ha tehetjük, szervezzünk segítséget legalább a baba születése utáni első napokra, még jobb, ha ez hetekre is megoldható. Felüdülés tud lenni, ha néhány rokon vagy barát felváltva tud segíteni a főzésben, bevásárlásban, mosásban például. Így az apának is több ideje jut arra, hogy a babával legyen, hamarabb össze tud vele hangolódni, ami pedig hosszútávon nagyobb családi harmóniát eredményezhet.
Miben tudok segíteni Nektek?
Gyermekágyas dúlaként én pedig abban tudlak segíteni Titeket, hogy támogató, elfogadó jelenlétemmel teret tartok az új családotoknak, hogy mindketten meg tudjátok élni a szülővé válás misztériumát. Naprakész információkkal tudlak Titeket segíteni a szoptatás, természetes babaápolás vagy akár a (mosható) pelenkázás terén. Így magabiztosan tudjátok ellátni majd a napi teendőket a baba körül. Rendkívül fontosnak tartom a szülői kompetenciátokba vetett önbizalom növelését, megerősítését. A külvilágból annyi elbizonytalanító, összezavaró impulzus érkezhet, én ezeket igyekszem ellensúlyozni.
Gyermekágyas dúlaként kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy már a szülés utáni időszakra való készülődésbe is be legyenek vonva az apukák, hogy tudják, mi zajlik ilyenkor az anya testében-lelkében, és hogy mi az, amivel ők a leginkább tudnak segíteni. Éppen ezért gyermekágyra felkészítő tanfolyamot is tervezek indítani. Egy két-három alkalmas online vagy személyes találkozóról van szó, ahol minden fontos kérdésetekre választ kaphattok.
Törekedjünk az egyensúlyra a családban
A családi egység és harmónia jegyében fontos tehát, hogy az apáknak is segítsünk megtalálni a helyüket az új rendben, és hogy megtalálják, mik azok a feladatok, amikben a kezdetektől ki tudják ők is venni a részüket a baba körül.
Mert az apák is fontosak! Köszönjük, hogy vagytok!
A képen az én drága férjem, aki az első hetektől kezdve lelkesen hordozta a lányainkat!