Viktória vagyok, a gyermekágyas dúlád.

Törődés – Támogatás – Jelenlét

Mert fontos vagy!

Miért radina? mit jelent számomra?

A radina a komatál megnevezése egyes tájegységeken (pl. Háromszéken), avagy a főtt ételé, amelyet a szülést követő hetekben a rokonok és a szomszédok vittek az új családnak a gondoskodásuk jeléül.

Ez a kifejezés a köznyelvben inkább fantázianévként érzékelhető, számomra pedig 

az új anyával való törődés,
az ő testi-lelki táplálásának szimbóluma.

Mivel a célom éppen a frissen szült anyák feltöltődésének, regenerálódásának elősegítése, ezért e szó remekül tükrözi a küldetésemet.

hogyan tudlak legjobban segíteni?

miért van szükséged gyermekágyas dúlára?

Empátia

Mert anyaként és dúlaként is tökéletesen átérzem és elfogadom, amin éppen keresztülmész.

Támogatás

Mert a legjobb tudásom szerint, naprakész szakmai ismeretek alapján tudlak támogatni ebben a fontos és érzékeny szituációban, törekedve az anyai kompetencia érzésed megerősítésére.

Hozzáértés

Mert a gyermekágyas időszakhoz és az alatta zajló folyamatokhoz kapcsolódóan több tanfolyamot is elvégeztem, és továbbra is folyamatosan bővítem az ismereteimet.

miért van szükséged gyermekágyas dúlára?

Empátia

Mert anyaként és dúlaként is tökéletesen átérzem és elfogadom, amin éppen keresztülmész.

Támogatás

Mert a legjobb tudásom szerint, naprakész szakmai ismeretek alapján tudlak támogatni ebben a fontos és érzékeny szituációban, törekedve az anyai kompetencia érzésed megerősítésére.

Hozzáértés

Mert a gyermekágyas időszakhoz és az alatta zajló folyamatokhoz kapcsolódóan több tanfolyamot is elvégeztem, és továbbra is folyamatosan bővítem az ismereteimet.

Édesanyák, akik már átélték a varázslatot!
Olvasd el az élményeiket!

HaDobás Judit

HaDobás Judit

Dúla, coach, kineziológus, művészet- és szocioterápiás csoportvezető || két gyermek édesanyja

“A marokkói zárással egy olyan hiánypótló szertartást hozott Viki el a nőknek, mely balzsamozólag hat nem csak a testnek, de a léleknek is. Miközben energetikai zárásról van szó, olyan dimenziókapuk nyílnak meg, ahol a nő megpihen, erőt gyűjt és gyógyul. És erre óriási szükség van ahhoz, hogy a helyünkre kerüljünk nőként, anyaként, letegyük a terheinket és virágba borítsuk a Földet.

Testünkhöz való kapcsolódásunk is tágul, új perspektívát nyitva, hogy hogyan és milyen formán viszonyuljunk saját testünkhöz, lelkünk megszentelt templomához.”

Somogyi Andrea

Somogyi Andrea

Két gyermek édesanyja

“Otthonunkban kaptam Vikitől hammam és záró szertartást. Nagyon kellemes és feltöltő volt testnek és léleknek egyaránt. Finom illatok, kényeztetés és figyelem vett végig körül engem. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek!”

Dénes Dóra

Dénes Dóra

Funkcionális táplálkozási tanácsadó, az Édespofa gasztrobloggere és három gyermek édesanyja

Van egy olyan indián szokás, hogy ha hosszú utazás után megérkeznek valahova, csöndben ülnek egy jó darabig, várva, hogy a lelkük is megérkezzen. Én a szüléseim után éreztem a legjobban, és erre az aranyóra kevés. Utána vizsgálatok, oltás, és hirtelen újra egy teljesítménytúra indul: anyuka tegye mellre, ennyit nem eshet a súlya, így altassa, így szoptassa, úgy pelenkázza.

A harmadik szülésem egy kaotikus, nehézségekkel teli időszakra esett, és még jóval azután is, hogy hazatértünk a kórházból és kezdtük összehangolni két tesó és egy kisbaba ritmusát, még mindig a lelkem érkezését vártam. Ebben az időszakban nagyon jó érzés volt, hogy Viki figyelt rám, meghallgatott, beszélt nekem a gyerekágyas időszak érzékenységéről, beszélt arról, miért fontos pihenni, segítséget kérni a családtól. Tanácsára az utófájások és vérzések enyhítésére folytattam a szülés után elhanyagolt intimtornát, és szövött marokkói kendőjét is kipróbáltam: tényleg segítettek.

Egy hagyományos, marokkói gyógyító menüvel is meglepett: zöldséglevessel, amit forrón ettem, ahogy javasolta. Fűszeres tojást, és egy különleges, zsázsamagos italt is készített nekem. Ezekkel az új anyák szülés utáni regenerálódását segítik a nőrokonok vagy bábák a marokkói szokások szerint.

Később egy komplett hammam és záró rituálét kínált, ami két és fél órás. Ennyi időre még nem tudtam kiiktatni magam a családi életből, így a Hammamról lemondtam, a Csontok zárásának a rituáléjában vettem részt. Ezt azokkal a hosszú kendőkkel végezte, amelyeket már volt alkalmam kipróbálni: a fejemtől a talpamig különböző testrészeimet áttekerte, jólesően szorította. Olívaolajas kéz- és lábmasszázs, és egy mentateával kísért beszélgetés is része volt a rituálénak, amelyben a szülés élményéről és mindazokról szó esett, amiben anyaként és nőként fejlődni szeretnék. És mindazokról a rossz emlékekről is, amelyeket el szeretnék engedni.

Mindazok, akik a néphagyományok bölcsességét őrzik és átadják, nagyon sokat tehetnek a mai korban elvesző embereknek. Ez a korszak nem igazából anyabarát. Viki tudása különleges abból a szempontból, hogy bátran merít más kultúrák szokásaiból, építi be a saját eszköztárába és elfogadó lényével személyre szabja. Nekem a marokkói rituálé nagyon jó kaland, és lazító kényeztetés volt, Viki gondolatai pedig inspirálók.

Kérdésed van? Keress bizalommal!

11 + 2 =

Kérdésed van? Keress bizalommal!

6 + 5 =