Újdonsült szülőként talán az egyik legnehezebb dolog, amit meg kell tanulnunk kezelni, az a gyereksírás. Úgy érzem, minimum duplán, ha nem triplán hátrányos helyzetből indulunk:
1) A társadalom egy túlidealizált, rózsaszín ködbe burkolt képet közvetít felénk az újszülöttes időszakról.
2) A napjainkban szülővé váló generáció nagyrészt úgy nőtt fel, hogy „sírni nem szabad”, tehát a támogató közegben való sírásra, és úgy általában a nehéz érzelmek szabad megélésére gyerekként nem igazán volt lehetőségünk. Meghallgatásukra pedig nem nagyon van mintánk.
3) A társadalmi elvárás a gyerekekkel szemben továbbra is az nagy általánosságban, hogy csendben legyenek, kedvesen mosolyogjanak és lehetőleg ne zavarjanak sok vizet.
A rózsaszín ideálkép kontra valóság
Várandósként az ember sokat ábrándozik arról, hogy milyen tündéri lesz majd órák hosszat nézni, ahogy az a babaillatú kis csomag halkan szuszog a karjainkban, netán egyedül a kis ágyikójában.
Majd megszületik az áhított gyermek, és elég hamar jön a felismerés, hogy a nap nem minden perce áll a csendes pihegésből, sőt! Ez a gyerek sír, de még mennyit! És milyen hangosan! Persze a mennyiség azért egyéni a babáknál, de az biztosan közös mindegyikőjükben, hogy időnként sírnak. Be kell vallanom, hogy már önmagában ez a sírás téma egy mondhatni több éves önismereti utazást indított el bennem. A mai eszemmel már látom, hogy a fejem tele volt tévképzetekkel ezzel kapcsolatban a következők szerint:
- A sírás rossz dolog, mindenáron el kell kerülni.
- Egy boldog baba (szinte) sosem sír.
- Egy „jó” anya gyereke (szinte) sosem sír.
- Ha sír a babám, biztosan én tehetek róla, mert valamit nem csináltam jól.
Ezek a gondolatok aztán számos nehéz érzéshez vezettek az én oldalamon is: dühöt, csalódottságot, tehetetlenséget éreztem. Nem tudtam, pontosan hogyan kezeljem a babám nagy kifakadásait. Kimerülten örlődtem azon, hogy hiába teszek meg mindent az ő jóllétéért, semmi sem elég.
Mentőöv az érzelmek tengerében
Szerencsére elég mélyre ástam magam ebben a témában, és még a nagyobbik lányom pár hónapos korában megismertem a Kapcsolódó Nevelés eszközeit is, többek között a sírásmeghallgatást, ami azóta is rengeteget segít a feszült helyzetekben.
Ma már tudom (nem csak az eszemmel, hanem a szívemmel is), hogy akármilyen mélyen és rengeteg módon vagyok is összekötve a gyermekeimmel, mégis különálló személyek vagyunk, így teljesen természetes és egészséges, hogy különálló megéléseink legyenek. Attól, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek az éppen aktuális legjobb tudásom szerint, ő még érezheti magát rosszul. És a gyermekem sírása nem egy rólam vagy a szülőségemről kiállított bizonyítvány.
Nekem abban az adott pillanatban annyi a feladatom, hogy azonosítsam a probléma okát, és ha épp nem egy közvetlenül megoldható dologról van szó (éhes/szomjas, fázik/melege van, peluscsere kell), akkor a legtöbb, amit adni tudok a számára az elfogadó jelenlétem. Hogy biztosítsam arról, hogy megértem, hogy neki most nehéz, de minden rendben lesz, és addig is, én ott vagyok vele és meghallgatom a „panaszát”. Mert a kisgyerekeknek, különösen a babáknak nem sok választásuk van, hogy milyen eszközzel vezessék le a feszültségüket. Sírnak, ha megijedtek valamitől (és újra eszükbe jut), sírnak, ha kifáradtak, sírnak, ha túl sok nehéz érzelem gyűlt össze bennük. Ami pedig a legcsodálatosabb, hogy a sírás gyógyít is. Persze csak akkor, ha nem magára hagyva, védtelenül kell ezeket a nehéz érzéseket átélni, hanem egy támogató felnőtt elfogadó jelenlétében – esetleg, ha megengedi a kis panaszos – ölében/karjaiban. Nagyon érdekes, hogy az érzelmek kifejezése közben termelődött könnyekben stressz hormonokat is kimutattak, ami azt mutatja, hogy sírás közben megszabadulunk ezektől. Az is figyelemre méltó, hogy egy támogató személy jelenlétében történő sírás közben endorfin és oxitocin termelődik.
Gyógyító sírás
Tehát a sírás a közhiedelemmel ellentétben jó is lehet: gyógyít, erősíti az összetartozás érzést azzal, aki meghallgat minket és lehetővé teszi, hogy a sok feszültségtől megszabadulva megkönnyebbülten folytassuk a napunkat. Sőt, a kicsiknél az alvás minőségét is javítani tudja egy-egy kiadós ventilálás, mivel az összegyűlt feszültség gyakori éjszakai ébredéseket is okoz(hat). Nem beszélve arról, hogy szerintem a feltétel nélküli szeretet kimutatásának egyik legjobb eszköze, ha a gyerekünk megtapasztalhatja, hogy ha szétesik, átmenetileg ki is fordul magából, mi akkor is ott vagyunk vele, és úgy is nagyon szeretjük. Higgadt jelenlétünk pedig reményt nyújthat neki arra, hogy ha elvonult a(z érzelmi) vihar, ismét derűsen folytathatjuk a napunkat.
Persze nem mindig lehet a szülő sem olyan érzelmi állapotban, hogy a teljes higgadtság, türelem megvalósuljon, de azt gondolom, hogy ha már az erre való törekvés megvan, az már fél siker, és ebben is, mint minden másban „gyakorlat teszi a mestert”. 🙂
Fotó forrása: Pixabay
